Rakasz #46
Sziasztok!
Back to business, bár örömmel hallottam, hogy volt akinek bejött a zenés különkiadás. Most viszont szövegek lesznek megint. Annál is inkább, mert beleszaladtam egy nosztalgiázásba, és előkerestem az utolsó rendesen megcsinált origós cikkemet. Hírek jelentek meg még utána, de a lényeg ez a kismagyarország anyag volt, amiben Sátára látogattunk Tuba Zolival. De persze van valamivel frissebb is. Blogom indult a Magyar Narancs online kiadásában. Én azt mondtam nekik, hogy a lítiumválság és a Far Cry 5 közé lőném be a tematikát, és nem tiltakoztak hangosan. A blog címe Másvalaki Problémája (RSS), és heti egy-két alkalommal frissül.
Mohos őrgróf
A kakapó az az állat, ami csak valami irtóztató mázli miatt nem halt ki. Nagytestű röpképtelen papagájfajta Új-Zélandról, ami a szárnyainak és a csőrének segítségével mászik fára. Az először érkező maorik, aztán a később befutó európaiak, és a velük érkező kártevők mindent megtettek, hogy a jószágból egy se maradjon.
Egy darabig úgy tűnt, hogy tökéletes munkát végeztek a nyestek, nyusztok és emberek, de aztán a Stewart-szigeten rábukkantak egy kisebb csapatra. Mára a 153-ra nőtt a populáció száma, ami még mindig nagyon kevés, de legalább nő. Alapvetően azért is beszélhetnénk róla, mert bármikor szívesen teszem. De Ed Yong tök jól megírta a The Atlanticra, hogy halad a kakapók genomjának szekvenálása, hamarosan a faj összes egyedének teljes géntérképe a rendelkezésünkre állhat.
Úgynevezett rejtélyek
Volt legalább három nap, amíg úgy tűnt, hogy megfejtették a Voynich-kéziratot. Aztán megjelentek a cáfolatok, amik nagyjából abból álltak, hogy egyrészt az újdonságként tálalt infó, hogy orvosi könyv lehet, az nem új, másrészt a megfejtésben leírt módszerrel nem keletkezik értelmes latin szöveg a kéziratból. Vissza a start mezőre. Nem az első eset, legalább féltucatnyi tévesnek bizonyult megoldást ismerünk. Aki pedig elő akar állni egy sajáttal, az megpróbálkozhat a Voynich-fejtők kis forgalmú, de érdekes emberekkel teli levlistáján.
A megfejtős pezsgésnél eggyel érdekesebb, hogy a legtöbb cikk átvette a Gibbs, az új elmélet szülőatyjának a fordulatait. Gibbs pedig úgy fogalmazott, hogy a Voynich egy plagizált kódex, mert máshonnan ismert szövegeket tartalmaz. Viszont egy kódexmásoló kultúrában a plágium fogalma értelmetlen. Ami azt illeti a szerzőség és a romantikus eredetiség fogalma sem létezik még évszázadokig. Érthetetlen, hogy nem szúrt szemet senkinek ez a cikk publikálása előtt.
További rejtélyes téma: a BBC Future rovata azt fejtegeti, hogy a silphium nevű, az ókori Rómában széles körben ismert és istenített növény mi lehetett és tényleg nyom nélkül tűnt-e el. És ha nem is tudjuk megállapítani, mit lehet tanulni a Nero korára eltűnő növény sorsából.
És hogy meglegyen a keretes szerkezet, az Artportálon volt egy cikk egy egész seregnyi hamisított műkincsről, aminek egy részét már hagyták leleplezni. Más képek még nem kerültek le a galériák falairól, mert hát az mégis csak beismerésnek számítana. Nem is a hamisítás ténye az érdekes, hanem az artworld reakciói. Más hamisítványokról szól, de kapcsolódik: 2014. októberében Csatlós Hanna kollégám készített mailinterjút egy a börtönből épp szabadulóban lévő műhamisítóval.
Irma
Kicsit úgy tűnik, hogy Dél-Florida az Egyesült Államok Római partja. Teleépítettek, most meg szívnak vele rendesen. Az Irma hurrikán nagyon csúnyán széttúrta a környéket. A Politico cikke ennek kapcsán azt meséli el, mennyire későn jött létre Miami, és mennyire utálták a meleg, moszkítós, mocsaras környéket a szeminol indiánokkal kergetőző amerikai katonák. És persze arra is kitér, hogy nem feltétlenül jó ötlet lecsapolni egy mocsarat az óceán partján, pláne egy olyan környéken, ahol a földek nagy része tengerszint alatt van. De erről lényegesen hosszabban ír a New Republic, ahol az is előkerül, hogy mennyi pénz megy a levesbe, ha elsüllyed Miami-Dade megye.
Cry havoc
Alfed McCoy csak a Vietnamban állomásozó amerikai csapatokhoz áramló heroinszállítmányok útját akarta felderíteni, de sokkal többet talált. Egyrészt egy kutatási módszert, másrészt CIA kapcsolatokkal rendelkező drogbárókat és korrupt katonákat, hamardrészt pedig botrányt egy életre. A War is Boringon megjelent visszaemlékező cikkébenminden benne van, ami érdekes. Könyvet ír, megpróbálják elhallgattatni, rájön arra, hogy milyen kapcsolatok vannak a Yale és a CIA között. Egy fele ennyire érdekes életpályából is lehetne remek filmet forgatni.
Max Bootot egy tíznapos, nem sok pihenőt tartalmazó túrán rángatták végig, amin az USA különböző közel-keleti csapatait látogatta meg. Az élményről a Foreign Policyn számolt be. Különösen az érdekes, hogy a hadsereg annak ellenére tesz mindent úgy, mint eddig, hogy Trump bezárkózóbb politikát hirdetett. Persze, attól, hogy Trump mond valamit, még bármi más lehet. A másik érdekes - ez úgy érdekes, ahogy a szó a kínai átokban szerepel - tényező pedig, hogy azok alapján, amik a héten szembejöttek, marhára törékeny mindenhol a helyzet.
Zárójel: lassan beszélnünk kell arról is, hogy mennyire jól terjednek a szélsőséges eszmék a közösségi médiában. Legyen szó rohingyákról vagy bárkiről, akit a netező utál.
Gibsoniáda
Gazs találta a Significant Objects oldalon William Gibson írását a Hawk hamutálcáról. A Hawk ebben az esetben egy föld-levegő rakéta. Hamutálca pedig azért van belőle, mert a projektet elfogadták, megcsinálták. Gibson azt írta meg, hogy az ígéretes, de még csak tervezési fázisban lévő projekteknek nyakkendőtűik voltak. Mert a rendes pentagonbeli technokraták nem viseltek pólót, ellenben nyakkendőt igen.
A katonai ikonográfia, utalásrendszer önmagában is érdekes. A Wirednek volt még régebben egy cikksorozata a vacak, vagy legalábbis kínos viccekkel operáló, a ruhára, felszerelésre feltépőzárazható katonai foltokkal. Több mint tíz cikkig húzták, aztán volt egy utánlövés a titkos küldetésekhez tartozó foltokról. A SmithsonianMagben pedig a kémműholdas küldetések patcheit próbálták megfejteni. Két évre rá pedig a Popular Mechanics is rálelt a témára. Hálás anyag na.
A készülő Agency című regényéről beszél Bill bátyánk a The Source Code podkasztnak adott interjújában. Elmondja, hogy mi lett volna a sztori, ha nem Donald Trumpot választják az Egyesült Államok elnökének. Még egy ok, ami miatt pech, hogy Trump ott van, ahol, egy érdekes technothrillerről maradunk le. És lesz helyette valami teljesen más.
Apróságnak még van egy 1999-es, Cory Doctorow készítette interjú Gibsonnal, meg egy nagyon jónak tartot 2007-es is. A Doctorow-félében már az is érdekes, hogy a weboldal sarkában ott ül egy gomb, ami arra biztat, hogy töltsem le Palm Pilot kompatibilis formátumban a cikket. Ilyenkor mindig szeretnék venni egy Palm Pilotot. Meg egy Psion Revót, Series 5-öt satöbbi. Az én emlékemben - HP Jornadám volt - ezek nem túl hasznos, szép készülékekként élnek. Kivételt képeznek a GPS-nek készített PDA-k, azokban se kecs, se kellem nem volt, de át kellett valamivel hidalni az igazi okostelefonokig és az elérhető árú mobilnetig hátralévő időt.
Apróságok
Avery Alder cikke arról, hogy ne süssük rá mindenre az "emotinal labour" címkét.
Ryan Holmes arról, hogy a nosztalgiára felépített kultúra nem egészséges. Holmes viszont tovább megy annál, amit Fisher a Capitalist Realismben ír a nosztalgiáról. Behoz egy olyan technológusi nézőpontot, hogy a régi szép idők eszközei nem figyelték meg a gazdáikat, egyszerűen használhatók, buták voltak. Emellett úgy látja, radikális nagy változás valójában nem volt az iPhone óta. Amihez persze passzol Matt Webb írása arról, hogy lassan jöhetnének már az értelmes IoT eszközök is, lassan adott a megjelenésükhöz minden.
Igyekszem nem rácsodálkozni kütyükre, de ez a vízből veszi ki az oxigént, akarom mondani rádiós háttérzajból tölti magát GSM telefon ritka menő.
És végül sehogy nem kapcsolódik semmi eddigihez, de megint a kezembe került a kedvenc Tilda Swinton interjúm. Nem ússzátok meg, hogy rátok ne tukmáljam. Lényegében semmi nem történik benne, de az nagyon hangulatosan.
Ennyi a hétre! Van még itt megnyitva egy Angela Nagle cikk, de bele se néztem. Jövőhéten azzal kezdünk. Ha jön szembe valami érdekes, ti is küldjétek!
Üdv,
Ádám