Rakasz #287 - történelmes
Sziasztok!
Múlt héten olvastam, hogy a legismertebb kitalált kínai átok - ti. "élj érdekes időkben" - mellé felzárkózott két kevésbé ismert mondás is. Az egyik a "keltenéd fel fontos emberek figyelmét", a másik pedig teljesen modern "követnék teljesen pontosan a tevékenységeidet az állambiztonsági MI-k". Ez utóbbi Charlie Stross szülötte, aki egyben össze is rendezte ezt a hármat.
Sajnos az érdekes idők másfelé is hatnak. A Totalcar szerkesztősége lassan kiürül. Még vannak ott olyan emberek, akikért aggódok, és hát a lapért is kár. Kellene a magyar piacra egy olyan autós lap persze, ami olyan alap igazságokkal is tisztában van - mindig! - hogy a nő is ember. De a mostani nem az építkezés ideje a magyar médiában. Sokszor vitatkozom a cikkeikkel a monitor előtt, de kár a lapért.
Történelem
Kövessünk el leszúrt Axellel kísért hazaárulást, feleim. A Héttenger, alapvetően haditengerészeti, blogon elővett a szerző egy tizenéves cikket, amit még az első Békemenet után írt. Ebben azt elemzi, hogy a Monarchia első világháború utáni széthullásának mik voltak az okai. Nagyon érdekes okfejtés, mert egyrészt elismeri, hogy addigra a Monarchia abban a formájában nem volt fenntartható. A kisebbségek, akikkel a magyarok amúgy is legendásan rosszul bántak, úgy gondolták, hogy jobban megvannak nélkülünk. Hadd ne keressek egy Körmöcbányán vert szlovák eurót.
Viszont felmerül két, számomra új szempont. Az egyik, hogy nem Ferenc József volt a fény a hűtőszekrényben. Középszerű kishivatalnoknak írja le a cikk, aki mindezek mellé fájdalmasan konzervatív volt. Szóval, ha észlelte is a problémákat, a megoldásukkal nem foglalkozott. A másik, hogy a magyar közgondolkodásban magyarutálóként számon tartott Ferenc Ferdinándnak voltak tervei a Monarchia reformjára. Például az, hogy több lábra állítja a magyar és osztrák dualista berendezkedés helyett. Erre természetesen a kor magyar notabilitásai fellázadtak volna, de elképzelhető, hogy a Monarchiát egyben tudta volna tartani. A tanulság pedig az, hogy az a Nagy-Magyarország, amire vágyakozva gondol vissza a magyar jobboldal már akkor is korszerűtlen dolog volt, amikor létezett. A cikk jóval tovább tart, itt kezdődik az elit kritikája és a nemzetfogalom szétszálazása. (A magam részéről ruszin parasztok leszármazottja vagyok, nyugodt szívvel küldök bárkit a fenébe, aki szerint a téns karok és rendek bármi pozitívumot jelentettek volna. A fenét, azt!)
A mondóka szerint a szájában levő fasírozott hiányzik a képről
Van egy másik történelmi témám. A magam részéről a helytörténeti gyűjteményekkel soha nem tudtam mit kezdeni. De hát nem is vagyok történész. A Napi Történelmi Forráson viszont megjelent egy cikk egy olyan életpályáról, amiben benne van Csingtaó ostroma, amit német és osztrák-magyar haditengerészek védtek az első világháborúban, a hitleri Németország által megtámadott lengyelek sorsa Magyarországon, a nyilas uralom, a koncentrációs táborok, és némi kommunizmus. Van még, amiről olvasnék, de Csányi József tengerész, folyamőr, embermentő és bognár sztorija így is remek.
Az eddigiekhez csak a korban kapcsolódik nagyjában, hogy a huszadik század elején a brit Football Association hogyan nyírta ki a női focit. Igény esetén van róla Guardian cikk, és azt hiszem, a Freakonomics is emlegette pár éve. Nekem Csaba - ő lentebb szerepel majd még - küldte át, hogy ezt tudtam-e. A válasz: nem. A történetben van némi féltékenység, némi profitféltés és nagyobb mennyiségű szaralakság. Szerencsére mostanra lett megint erős női foci. Nem azért szerencse, mert nézem, nem igazán vagyok sportnéző ember. Ellenben az igazságosság így kívánja. Plusz így a twitteremre nem csak a Dulwich Hamlet FC férfi csapatának meccseiről jönnek hírek, hanem a nőiről is. A csapat valami megyei sokadosztályban játszik, de egy nagyon szimpatikus kocsma vécéjében találtam a matricájukat, szimpatikus rózsaszín-lilában játszanak, és balos szurkolótábora van, mint a St. Paulinak. Így vagyok én távoli és bevonatlan szurkoló. Egy sálat lassan kéne vennem magamnak.
Játszós
Péter barátom és alkalmi tettestársam küldött át egy képet, hogy na ez vajon mikori meg, hogyhogy Népszava címlap van rajta a Variety mellett. És most jön az, hogy kis felbontásban ellopunk egy képet, mert máshogy nem lehet a sztorit elmesélni. (Az önmagában nem tiszta, hogy kitől nyúljuk le.)
A Google képkeresőnek egy - szerintem kevésbé ismert - funkciója, hogy ha feltöltünk neki egy képet, akkor megpróbálja azt máshol megtalálni. Ugyanerre jó még egyébként a Tineye nevű kereső is. Ezzel a fotóval nem volt nehéz dolga, rögtön kidobta, hogy Vivian Maier képe - ezért nem tudjuk, hogy kitől nyúljuk le, mert a szerzői jogok öröklése legalább is nem tiszta az ügyben - ami 1954 készült. Többnyire azzal a címmel lehet megtalálni a képet, hogy Man Sleeping in Newspaper Stand.
Nekünk most azért volt érdekes, mert mit keresne a Népszava egy száma valahol Amerikában. Amire persze az a válasz, hogy az nem a magyar Népszava, látszik is, hogy vannak még szavak abban a címben. Az az Amerikai Magyar Népszava, amit 1899 és 2019 között nyomtatásban is kiadtak. Most pedig egy olyan híroldal Bartus László szerkesztésében, amiről hadd ne mondjak semmit.
Az év és a Népszava kérdés így megfejtődött, de ha az embert érdekli, hogy mégis pontosan mikori a fotó, akkor egy kis keresgéléssel egész jó eredményeket érhet el. Egyrészt ott van a Look magazin címlapja, amin Audrey Hepburn látható. Nem mintha egy hajtincsből és egy szemből felismerném a színésznőt, de Lookból 12 jelenik meg egy évben, azt nem nagy kaland átnézni, és már tudjuk is, hogy márciust írunk.
Menjünk is tovább, mert a március azért csak egy 30 napos időszak, biztos tudunk rövidíteni rajta. Ott van rögtön a Variety szórakoztatóipari hetilap, aminek a címlapjából egy teljes szót látunk: spectaculars. Ráadásul ez a lap fent van az Internet Archive-on beszkennelve, így lehet is keresni havi lebontásban az archívumban, és meg tudjuk találni, hogy a március 17-én kiadott szám van ott az újságosnál.
Innentől marad a tippelgetés. Ugyan egy részben olvasható napilap is van az újságos pulton, de nem találtam meg kereshető formában az archívumát ingyenes adatbázisban. Gyanúsan Daily Mirror címlap van a terror szó felett. Ez mára leginkább egy brit bulvárlap, de 1924 és 1963 között New Yorkban is megjelent egy ilyen című bulvárlap. A címlapon valami olyasmi szerepel, hogy "Ike Stan...by Steve". Fentebb pedig ott van az -ENSA szó egy újság címében, ez a La Prensát rejti, ami a legrégebbi spanyol hírlap, ami Amerikában jelenik meg, és amúgy a mai napig üzemel. Mivel hetilap, ezért a dátum pontosításában nem segít, de ad nekünk egy címet: "Reafirma Eisenhower su fe ... secretario R. Stevens".
Ha megfelelő adatbázis elérésekkel rendelkező történész lennék, innen mennék tovább. A Stevens-ügy, ami arról szólt, hogy Robert T. Stevens hadügyminiszter beleállt a kommunisták után vadászó McCarthy szenátorba, hogy most talán már hagyja abba az embereinek a cseszegetését 1954. februárjától egészen sokáig tartott, érdemben a szenátus 1954. december másodiki szavazásával ért véget a teljes ügy, amikor is 67 támogató és 22 ellenző szavazattal a szenátus úgy döntött, hogy McCarthy most már tényleg fogja be a lepcses száját. A történet során több olyan pont is van, amikor Eisenhower kiállhatott Stevens mellett, ehhez kéne az az adatbázis.
Elmeséltem az egészet Csabának, aki már itt-ott felbukkant a Rakaszban, aki fél óra múlva közölte, hogy látszik a New York Times sarka, és az alapján március 18. Arról a sarokról beszélünk, amit a Look magazin alatt lehet elcsípni jobb lent. És a kép, amiből rájött:
Nyerte a kört. Azt meg bizonyítva érzem, hogy az interneten olyasmiket megkeresni, aminek a tudása amúgy semmilyen előnnyel nem jár, rendkívül szórakoztató.
Rollerek: az a szemét káröröm
Előrebocsátom, semmi bajom a rollerekkel, mint közlekedési eszközzel. Az én ízlésemnek veszélyes, de nagy ember nagyot esik. Mondjuk, amit eddig egészségügyi forrásokból visszahallottam, kis emberek is nagyot esnek vele. Amivel bajom van az a fajta sharing economynak - megosztási gazdaság? - nevezett modell, ami gazdaságibb, mint megosztási. Kezdetben az volt, hogy Jocó lerakja a melót, hazafelé taxizik még egy órát saját tulajdonú gépjárművével és megkeresi a havi benzinpénzt. Vagy valami ilyesmi. A gyakorlatban ez úgy nézett inkább ki, hogy Jocó, aki taxis, él a szolgáltatás által létrehozott szabályozási réssel, és nagyobb nyereség mellett taxizik. Ebből lett az úberellenes taxis sztrájk Budapesten, amiben a minden rendszer által kesztyűs kézzel kezelt taxisoknak, nos, volt némi igazuk. Még ha azt nagyon mókásan is képviselték. (Ki emlékszik a "tiltsák be az illegális tevékenységet" táblára?)
Az tűnik az egyik közös pontnak a cégek között, hogy az üzleti modelljüknek a része a törvényi meg-nem-felelés. Egy darabig lehet leplezni a törvények be nem tartását azzal, hogy destruktív innovációról, vonzó jövőképekről és a létezőknél jobb üzleti modellekről beszélnek. Az Uber éveket nyert azzal, hogy eladta a világnak, aminek része a tech és pénzügyi sajtó is, hogy gazdaságosabban és jobban tud üzemelni, mint egy taxivállalat. Az ébredés még hátra van, de már egyre többen pedzegetik, hogy 32 milliárd dollár elköltése után lassan felmutathatna egy olyan üzleti negyedévet is cég, amiben profitot termel. Hirtelen itt egy Naked Capitalism cikk, de igény esetén van Financial Times is, ha az előbbi túl kapitalizmus kritikusnak tűnik. A NC cikk odáig megy, hogy valójában egy taxitársaság gazdaságilag jobban üzemel, az Uber azért nyomta le ezeket, mert eszméletlen mennyiségű kockázati tőkét tudott arra költeni, hogy olcsón adja a taxizást. Aki eddig uberezett, az megköszönheti azoknak az alapoknak, akik a kockázati tőkebefektetőkre bízták a pénzüket.
Ez a roller már úszott egyet. Mindig kérdés, kié a köztér (Fotó: Eli Christman // CC-BY)
De a rollertől indultunk. A roller esetében a trükk a közterület használata. Ami bármilyen cégnek pénzbe vagy legalább egy engedélyeztetési eljárásba kerül, azt ezek a cégek hol simán önkényesen, hol a makerting üzenetet (jövő, zöldség, üzleti modell) elhívő városok támogatásával kaptak meg. Esetenként úgy, Budapesten ez történt, hogy a város a saját mikromobilitási megoldásának, a Bubinak teremtett konkurenciát a startup befogadásával. Ezeknél a cégeknél is az a kérdés, hogy a végén mi van az Excel fájl utolsó cellájában. Kigazdálkodták jelentős szeméttermeléssel azoknak a rollereknek a legyártását, amelyek állítólag már bírják a strapát. Az a következő kérdés, hogy lehet-e az egész hálózat fenntartását leosztani úgy utazásokra, hogy az egyes utak profitot termeljenek, ne pedig a tőkebefektetést egyék. A Bolt amerikai rollermegosztó - ami továbbra sem azonos a Bolt nevű európai Uber-klónnal - már bedobta a törölközőt.
Akad némi vita arról, hogy most akkor válság van-e vagy sem. Nem próbálom meg eldönteni, nálam sokkal jobb gazdasági újságírók vannak erre. Eleve csak a gazdaság legszélével foglalkozom,ha esetleg. Az viszont látszik, hogy az olcsó pénz korszaka, amikor célszerű volt startupozni, mert banki kamatok alacsonyak voltak, komolyabb megtérülést kínáltak a tőzsdén a tech papírok vagy a startupba fektetés. Illetve a teljesen megvezetetteknek vagy cinikusoknak - pardon, ezen nincs mit mosdatni - a kriptovaluta, amin időben kiszállva lehetett nyerni, benne maradva pedig az ember rájött, hogy ő az idióta a pókerasztalnál, akinek a pénzére mindenki játszott és már sepregetnek az asztal körül. Ha viszont nincs egyszerűen bevonható pénz növekedésre, akkor át kell alakítani az üzleti modellt és hirtelen reális áron adni a termékeket. Dőljünk hátra, Béláim, érdekes idők jönnek.
Apróságok és könnyes búcsú
Megy a Netflixen a Sandmanből készül sorozat. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem rontották el. Ami annak fényében, hogy a nagy független képregényes projektek - Amerikai istenek, Preacher - kevésbé voltak sikeresek, nagy szó. Ami legutoljára nagyon tetszett, az mókás módon szintén Gaiman adaptáció, a Good Omens. Abból viszont a BBC rádiós feldolgozás köröket ver a filmre.
A túlgondolás, amely műfajt annyira megszerettem, hogy egyszer cikket is írtam róla, új csúcsa jött szembe a héten. Az Angry Staff Officer blogon, amit egy amerikai nemzeti gárdás tiszt és alapvetően érdekes fickó szerkeszt, volt egy vendégcikk, hogy a Star Warsban Saw Gerrera terroristának számít-e?
A Viszont.hu-n volt egy érdekes cikk Szőke Szakállról. Legalább annyira sztorikkal teli figurának tűnik, mint Egon Erwin Kisch. Újra kell néznem a Casablancát.
Múlt hónapban csak videojáték lett az Extrában. Ebben a hónapban tényleg könyv lesz. Próbálom visszahozni az életbe a minden nap olvassunk valamit, ami nem cikk, PDF, elemzés szokást. Régen jobb volt ebben.
Nagyjából ennyi a hétre. Apropó, ugye mondtam, hogy van egy pingvin az edinburgh-i állatkertben, aki magasabb rangú, mint a magyar hadügyminiszter?
Üdv,
Ádám