Rakasz #253 - babiloni hering
Sziasztok!
Annyi ember van, aki többet felejtett a klímaváltozásról, mint amit én tudok, hogy mindenki sokkal jobban jár, ha őket olvassátok a témában. Beszéljünk helyette valami olyanról, amiben van klímaváltozás, egészen pofátlan hazudozás és úgy általában a köz elárulása. Szóval energiacégekről.
A brit Channel 4 hozta nyilvánosságra, hogy a londoni Science Museum elfogadta az Adani nevű indiai alapítású energetikai (ld. még szén) cég egyik leányvállalatának szponzorációját. A szerződés egyik záradéka szerint a múzeum semmi olyat nem tesz, ami a cég hírnevét rontaná. A mostani nem az első ilyen eset volt, itt jön az igazi vicc. Korábban hasonló konstrucióban finanszírozta a Shell a múzeum klímaváltozást bemutató kiállítását. Negyven tudós nyílt levélben írta meg, hogy addig nem dolgoznak a Science Museummal, amíg az fosszilis energetikai cégekkel működik együtt. Az Adanit mosdató kiállítás 2023-ban nyílik meg.
Nem kell nagyon utánaolvasni, hogy az ember tudja, hogy a légköri széndioxid (meg metán, meg fluor satöbbi) hatásaival hamarabb tisztában voltak a vegyipari és energiaipari cégek, mint azt szeretik beismerni. (Az Exxon 1979 óta biztosan tudta.) Lobbitevékenységet is fejtettek ki, nehogy már leszokjon a nép a jó kis szénről vagy le lehessen vezényelni egy rendezett átmenetet, mert mindkettő veszélybe sodorná a negyedéves pénzügyi adatokat. Ezt a jelenségkupacot hívja Alex Steffen predatory delaynek, mármint hogy a minden folyamat késleltetésével a cégek zárnak még egy jobb negyedévet, mi meg még mélyebbre süllyedünk a córeszbe. A lobbizás mellett még valamit csinált a szén- és olajipar. Cikkeket nyomott be a sajtóba arról, hogy ez a klímadolog ez nincs is. Pechjükre ezek a cikkek megvannak a sajtóarchívumokban. A Guardian azután közölt szépen végigadatolt válogatást erről a több millió dolláros, évtizedeken keresztül tartó kampányról, hogy egy amerikai kongresszusi meghallgatáson eskü alatt hazudtak a szektor klímaváltozás-tagadó lobbizásáról.
Royal Dutch Shell dokk a Kelet-Indiákon. Az olaj története egyben a birodalmak története is (Fotó: közkincs)
Ide tartozi az a gondolat is, hogy a környezetterhelést próbálják különböző szereplők egyéni problémának beállítani. Olyannak, amelynek a megoldása is egyéni változásokon múlik. Közben persze egy olyan rendszerben élünk, amiben olyan alrendszerek működnek, amelyek nem fizettetik meg a környezetkárosítás árát. Magyarul: hiába iszol csapvizet fém szívószállal, ha közben a jelentős kibocsátásért felelős építőipart úgy működteti az állam, hogy az a régi épületek ledózerelésében és újak felépítésében legyen érdekelt a létező épülete átalakítása helyett. Illetve telekocsizhatsz - tedd, poén - ha közben a vasúti szállítást nem teszi versenyképessé a közúti szállítással az állam, ami miatt őrületes mennyiségű átmenő forgalom keletkezik. Rendszerekben kell gondolkodni, nem egyéni tettekben.
Pincér, ez a hal savanyú
Remek interaktív cikket rakott össze a New York Times arról, hogyan terjedt el az Egyesült Államokban a szusi. Meglepett, hogy az étel sokkal újabb találmány abban a formában, ahogy ismerjük. Korábban is volt valami, de erősen tartósított (ld. még sózott, fermentált) húsokkal, mert ezek voltak a bevett hús tartósítási eljárások. Nem csak Japánban, bárhol is. És persze kellett precíz papíripar is, hogy algalapot gyártsanak. Már a fentiek is megleptek, de az, hogy az amerikai szusiban van koreai prédikátoros és szektás szál is, az valami teljesen új.
A logikus következő kérdés - nem az, hogy hogyé' van a hal - hogy a tengerek oroszlánja, hét tenger ura, szóval Szlovákia és Csehország (vagy Morvaország satöbbi, tudjuk kiről beszélünk) hogyan lett közép-európai ruszlinagyhatalom. Miskolciként tudom, hogy a városhoz legközelebbi megsüvegelendő méretű és állagú város Kassa. Gyerekkoromba oda jártunk iskolakezdés előtt füzetet, Progresso irónt és Koh-i-noor ceruzát becsempészni saját használatra. Ugyanennek a kirándulásnak volt kötelező állomása a ruszlizás meg a Deli csoki vásárlás is. Úgy nézem, a kassai hidegkonyhás, ruszlis hely, aminek a cégérére az volt kiírva, hogy Ryba, ami szlovákul halat jelent, még megvan.
Ez itt egy lengyel karácsonyi ruszli, nem holmi mindenapos mezítlábas hal (Fotó: Silar // CC-BY-SA)
A sztori itt persze nem ér véget, mert van a treszka. A treszka az a majonézes tőkehalsaláta, amit az ember a ruszlizóban reggelizik, ha nem ecetes heringet akar, hanem csak valami laza sörkiflis, hidegkonyhás dolgot. A Drive Magazine gyanúsan PR-cikk jellegű híréből meg lehet tudni, hogy a treszka a világháború utáni Csehszlovákia terméke. Még a feltalálót nevét - Július Boško - is tudjuk, akinek fő innovációja az volt, hogy a kevés halat evő csehszlovákoknak kitalálta a gyorsan fogyasztható, elkészítést nem is igénylő salátát 1954-ben. 1958-ban pedig már a helyi élelmiszerkönyv rögzítette a treszkához szükséges tőkehal arányát. (Egyszerű: a fele.)
A Drive Magazine cikkéből tudjuk azt is, hogy Boško 1924-ben már a Ryba egyik üzemében dolgozott, amikor még ugye szó sem volt Csehszlovákiáról. A kassai és zsolnai üzemmel is rendelkező céget 1949-ben államosították. A kétközpontúság megtörésére kevés volt hatvan év, tavaly arról írt a Ma7, hogy a fogyasztóvédelem tesztje után "treszkaháború" tört ki a kassaiak és a zsolnaiak szerint. Az előbbieket hozta ki győztesnek a teszt, ráadásul a zsolnaiak a tőkehal helyett már heringet is használnak. És aztán ledobták az egymást ekéző reklámokat. Mindez csupán érdekesség, mert nekünk a századeleji Ryba lenne az érdekes.
A folytatást Zsolna rejti, illetve az ottani halfeldolgozó honlapja. Ezen ugyanis van egy történet menüpont, amiről ha lefejtjük a mondabeli múltba mutató és a céghez sehogy sem kapcsolódó hivatkozásokat, akkor is marad valami. (Olyan hivatkozásokról beszlünk, hogy itt már a középkorban is volt halastó.) Eszerint egyrészt 1517-től volt céhe a halászoknak, másrészt a 18. században Zsolnára érkező jezsuiták könyékig voltak a halászati bizniszben. És a fentebb emlegetett halastavak mellett a városban zajlott az import savanyított halak feldolgozása is. A savanyított halak Lengyelországból érkeztek hordóban. Ez pedig már maga a ruszli. Később épültek füstölők és nőni kezdett a tartósítóipar is szépen. 1924-től már konzerveket is gyártottak.
Még lenne hová folytatni, de most álljunk meg ott, hogy több keleti szláv kultúrában a ruszli hagyományos karácsonyi fogás.
Ti küldtétek
Csaba barátom, aki régi Rakasz olvasó - meg az egyik bizonyítéka annak, hogy az az állítás, hogy az ember egy koron túl nem talál új barátokat hatalmas hülyeség - jelentkezett rögtön az előző hírlevél után, hogy a Brooklyn Nine-nine szerinte nem rendőrpropaganda. Nem mondom, hogy egyetértek vele mindenben, mert s roaozat első pár évada mindent tartalmaz, ami a műfaj sajátja. Ki annyival emelkedik az átlagból, hgy nem olyan buta, mint a CSI vagy az összes több nyílt propaganda. De ettől függetlenül a rendőrséget egy megbízható, a társadalmat szolgáló erőként írja le, amely állítása az Egyesült Államokban legalább is vita tárgya. Átküldött viszont egy linket, hogy a nyolcadik évadot teljesen újraírták, mert a BLM mozgalom és az arra adott reakciók után nem lehetett úgy leforgatni, mint az addigiakat. Ettől a nyolcadik és utolsó évad egy elnyújtott búcsúzkodás lett, ami közben olyan ügyekről is szó esik, amikről egy rendőrös sorozatban nem szokott.
Ez a felbontás és részletesség az, amire az Apple gyönyörű QuickTake kamerája képes volt (Fotó: Blake Patterson // CC-BY)
Gáspártól egy olyan oldalt kaptam - MassMadeSoul -, ahol egyszerűen csak szépre dizájnolt tárgyak vannak az elmúlt pár évtizedből. Psion Revo tenyérgép, Apple G4-es Powerbook, amim még volt is, és ha a számos gyártási hibájától eltekintünk, akkor nagyon szép gép volt, csak egy idő után megszűnt működni, vagy épp az Adler Contessa írógép. Ezekben az a közös, hogy egyszerre funkcionálisak és szépek. A szépséget persze több módon meg lehet határozni, én szeretem a Canon Lide szkennerek katana profilját vagy a bentó doboz ihlette fekete Thinkpadeket, másnak viszont a különböző fekete téglatesteknek tűnnek ezek. Ugyanakkor közös bennük, hogy lehet róluk beszélni, például arról, hogy miben mutatnak túl a téglatesten.
Képregényfilm
Azt hiszem, láttam minden marveldécé filmet, ami van, de rajongó nem vagyok. Vasalós, ruhahajtogatós kereskedelmi mitológiának jók, de nem az én vágyaimat szolgálják ki alapvetően. Már csak azért sem, mert a képregény egy remek műfaj, és vagy tucatnyi olyan mű jut eszembe, amiből szívesebben néznék mozgóképet, ha azt meg lehetne egyszerűen oldani. (Kezdésnek: Chew, Queen&Country, Lazarus, Trees, Injection, Saga!) Vannak viszont kapcsolódó bolondságok, amiket szeretek. Itt van például az a fickó, aki az összes létező Marvel filmet összevágta úgy, hogy kronológiai sorrendben legyenek a jelenetek. A Star Warsról tudtam, hogy vannak különböző rajongók által szerkesztett változatai. (Köztük egy nőgyűlölő is, amiből valami szomorú idióta kiszerkesztette a "felesleges" női szereplőket.) Illetve, hogy a rajongói fórumok apukás topikjaiban bele lehet botlani beszélgetésbe arról, hogy mi az ideális megnézési rendje a filmeknek.
Még érdekesebb, hogy a Marvel Eternals című új filmjéhez le kellett gyártani egy konyhababilonit. Mert hogy beszélnek benne szereplők babiloni nyelven. És a nyelv nem is lenne gond, elég sok megmaradt belőle, hogy nagy részeit rekonstruálják a nyelvészek. Azt viszont nem tudjuk, hogyan dumáltak az emberek egymás között a piacon. Mezopotámiában az írásnak szerepe volt, és az írásban pletykálás nem volt része ennek a szerepne. Ki ne fogalmazna szépen, ha az írás médiuma az agyagtábla. Ebben a cikkben a köznyelvi, pletykálós babilonit megalkotó nyelvész ír a döntéseiről, ötleteiről meg arról, hogy milyen volt a munka.
Szerepkérdés
A múltkor volt szó arról, mi a véleményem a contrarian - durva fordításban: a bevett gondolkodással minden áron szembe menő - szerepről. Nem szerettem akkor, nem szeretem most sem. Ugyanakkor azon kapom magam, hogy több kérdésben ilyen pozícióba sakkoztam magam. Lesz-e kereskedelmi űrhotel 2027-re? Az NFT-e (nem helyettesíthető token) a művészet vagy a művészeti befektetés jövője? És ezek csak azok a témák, amikről itt-ott megjelentek tőlem írások. Még az elérhető távolságban van-e a teljes önvezetés vagy az általános mesterséges intelligencia kérdést elő se vettük.
Egyelőre azzal magyarázom magamnak, hogy sok pénz van egy, a spekulációra eleve hajlamos piacon. Elég nagyot ígérni és nem túl sokat teljesíteni, hogy az ember cége elevickéljen. A Tesla 2014. októbere óta adja el a FSD (teljes önvezetés) fantázianevű funkciót az autóihoz. A cucc nagyon sokat fejlődött, de még mindig nem tudja az, amit a neve kínál. Ami, tekintve, hogy az azóta hétéves autókat már akár el is adhatták az első tulajdonosok felvet egyrészt etikai kérdéseket, másrészt technológiaiakat. Utóbbiakról az edge casek kapcsán már beszéltünk.
Az új kérdés pedig a következő: mi van, ha az ember úgy kontrariánus (pardon!), hogy csak nem fogadja el a hájpot?
Let's come together
Dúl a pestis, nyilván mindenki a Dekameront írja vidéki birtokán épp. Meg aztán jön a karácsony (ha lesz idén), az újév (ha lesz idén), januárban meg mindenki azt akarja, hogy hagyják békén. De, ha valahogy összehozzuk, várhatóan nem személyesen hanem mondjuk Zoomon, akkor szeretnétek-e egy Rakasz közönségtalálkozót? Volt, aki már jelezte, hogy igen, ezért a kérdés.
Olvasnivaló
Karotta képzelt Audi A8 tulajdonosa ismét megnyilvánult tizensok év után.
Ott a vers, csak meg kell találni (Fotó: Bogdán Petra)
A város arcai blogon megjelent egyik verset, aminek a címe Majd máskor alszol, a barátnőm megtalálta egy padon. Sőt, a teljes igazság úgy hangzik, hogy ha nem fotózza le a padot, nem találjuk meg a verset. Pedig milyen jó szöveg.
Nincsen csend, soha nincsen csend
kattanás surrogás sötétben moccanás
horkolás fordulás eltévedt vallomás,
a szállón soha nincsen csend.
Szatyorban babgulyás álom vagy látomás
matatás pakolás a szemed karikás,
az utcán soha nincsen rend.
Lavórból hajmosás, gázpalack, tartozás
a pérón soha nincsen hely.
Éjjel csak lapulás ha alszol, bárki lát
közös a moccanás végtelen utazás
kannásbor, biofű, újságba csavarás,
egy kicsi bódulat - álmodd, hogy magad vagy
Nem tudom ki írta, a blogon, ahol megjelent, csak egy maréknyi szöveg van fent. A mi dolgunk, hogy megtartsuk az ilyen szövegeket.
Legyen ennyi a hétre.
Ádám