Rakasz #214 - ridegség és vita
Sziasztok!
Infrastruktúra és hálózatok hét van. Nem én döntöttem el, hanem az MS Ever Given kormányosa, vagy az üzemzavara, esetleg a banda pechje. Akármelyik is az ok, a nemzetközi szállítmányozás egyik fontos útvonalát, a Szuezi-csatornán keresztbe van állva egy hajó. (Esetleg volt, ha sikerül kirángatni a helyéről szombatra, amikor ez a levél kimegy. - Update: nem sikerült.)
Az infrastruktúrának megvan az a sajátossága, hogy nem vesszük észre, ha működik. A valami baj van, akkor a közvetlen hatások tűnnek fel. Például nincs áram, nincs net vagy egy rohadt nagy hajó árnyékolja le a teraszt. Az kevésbé egyértelmű, hogy a szuezi baleset miatt tovább csúsznak a csomagjaink, vagy hogy egy-egy ilyen eset rámutat arra, hogy milyen pontokon és mennyire sérülékeny a világunk. Az Ever Given esetében, hogy kerülőút ugyan van, de elképzelhetetlenül sokkal hosszabb az út a Jóreménység-foka felé. A villanynál, hogy nagy és komplex, államokon átnyúló rendszerek vannak.
Az autóipari nagy chiphiány, ami miatt lassú/áll helyenként a gyártás, is ilyen sztori. Pedig ott be se omlott a rendszer, csak egy iparág úgy gondolta, hogy az egyik beszállítóját ugyanúgy lehet kezelni, mint az összes többit. Ott a gond, hogy a chipek felvevőpiaca jóval nagyobb, mint az ablaktörlőké. Úgyhogy a chipgyártók tudták azt mondani, hogy okés, akkor más köti le a gyártási kapacitásomat. Egy ideális világban egy ilyen döntés után nem járna prémium a vezetőknek. A továbbgyűrűző hatásokra nem vagyunk felkészülve. A fene sem tudja most, hogy a Szuezi-csatorna kiesése miatt mi nem készül el úgy, ahogy a chiphiány miatt most majdnem kész kocsik állnak a gyárban.
A csatorna 1880-ban, ekkor már létezett a panamázás szó (Fotó: jó eséllyel közkincs)
Alex Steffen még februárban írt egy cikket arról, hogy a klímaváltozás arra fog rámutatni, hogy a rendszer rideg. Abban az értelemben, ahogy az acél rideg: egy bizonyos terhelés után nem hajlik, nem rúgja ki magát, hanem törik. Esetünkben pedig nem mutat alkalmazkodóképességet. (Máshonnan nézve de a remek Treme sorozat pont erről szól egy városnyi léptékben.) A ridegség ellen lehet védekezni, ellenállóvá lehet tenni a rendszereinket és a helyeinket, de ez pénzbe kerül. Ráadásul olyan pénzbe, aminek az elköltésére nem kötelez senki, és aminek a visszanyerése bizonytalan. Steffen arról is írt, hogy a munkát hátráltatja, hogy a kockázatbecslési rutinjaink egy korábbi helyzethez igazodnak. Minek szigetelné bárki a házát Texasban, ha egyszer nem szokott fagyni? Na ez egy régi kérdés.
A vírushullámok egyik pofozózsákja tavaly a pánikvásárló volt. Nem biztos, hogy igazuk volt. Nem biztos, hogy jó ösztönök szerint vásároltak. Viszont nehéz eltagadni azt, hogy ők megérezték, hogy nem minden ellátórendszer működése magától értetődő tény.
Sztorik folytatása
A héten, háttérfilmként belenéztem a Netflixen elérhető Templomosok sorozatba. Hát, ahogy a Love Actuallyben mondja az író figura, miután a szél belefújta a teljes kéziratát - ki ír írógéppel? miért teszi? - a tóba: “It’s not bloody Shakespeare!” Szóval ez nem egy ajánlás. Viszont érdekes, hogy a készítők rászórták a forgatókönyvre az összes lovagokhoz kapcsolódó nevet Rolandtól Gawainig. Ameddig láttam, nem kezd semmit ezzel a sorozat, nem kezdi összekötögetni a lovagmítoszokat. Sokkal érdekesebb például a Fekete vitorlák megoldása, ami A kincses sziget előzménytörténetét is tartalmazza amellett, hogy az összes karibi kalózos történethez kapcsolódik valahogyan. Sajnos ez meg nagyon amerikai kábeltévés sorozat, szóval telefömték a sztori szempontjából indokolatlan mellekkel. Ahogy emlékszem, meztelen férfiak kevésbé vannak benne, szóval még csak azt sem tudom ráfogni, hogy testpozitív lenne, sima, oldszkúl tárgyiasítás.
Lehet egyszerűbb simán coming outolni, hogy szeretem a mi-lett-volna-ha, a hogyan-folytatódna történeteket és a hogyan-lehetne-különböző-sztorikat-összemesélni kísérleteket. Ezekre az obligát példa az Isten tudja vagy a Béke Ithakában, de ugyanezt a logikát követi egy-két képregényes univerzum folyamatosan rebootolt világa is.
Szívjuk az igéket
Kicsi voltam, általános iskolás tán, amikor anyám utolsó egészségügyi szakközépes osztálya egyszer eljött hozzánk szalonnát sütni. Sztorikból ismertem egy részüket, ők is a családot, de én nem találkoztam velük.
Zárójel: azt kicsit később tanultam meg, szintén anyám által, hogy egy magyartanár több módon hagyhat nyomot. Nyilván mindenki arról álmodik, hogy ő tartja majd a Négyesy-féle stílusgyakorlatok modern verzióját, és a diákjai majd megemlékeznek róla a visszaemlékezéseikben. Legalább is kis tanárszakos hallgatóként gondol ilyet az ember. Ehhez képest, amikor a Metro áruházban rád köszön a hentes, hogy “kezét csókolom, tanárnő”, na az nagyobb dolog, mint a költők visszaemlékezései. A mai napig van a konyha egyik fiókjában egy hentes kés, ami valami ballagási ajándék volt, én meg lenyúltam otthonról. Mert azt meg már akkor is tudtam, hogy azok a jó tárgyak, amiknek története van.
Na de a szalonnasütésnél tartottuk. Az egyik, nagyhangú mentőápoló srác felelte azt, amikor anyám engem kezdett keresni, hogy “itt van, szívja az igéket”. A kifejezés megmaradt, ezt tesszük igazából egész életünkben, még ha nem is feltétlenül úgy, ahogy a srác gondolta.
Matt Blaze, amerikai kriptográfus, akit mostanában a választások biztonságáról lehetett hallani sokat beszélni, kiszúrt egy szót a Washington Post által megszerzett Proud Boys-os dokumentumban. A doksi maga egy büntetőügyben készült, nekünk mindegy is, hogy milyenben. A Proud Boys már belövi, hogy kábé mi lehetett a cél.
Rendőr, húszdolláros felkelőrádióval (fotó: Caleb King // közkincs)
Ami érdekes, hogy szerepel egy idézet az egyik tettestárstól, ami arról szól, hogy csapatokra kell osztani az embereket és baofeng csatornákat adni nekik. Mi az a baofeng - kérdezi most mindenki. Kínai rádiómárka, ami nem csak a PMR-sávban (ez Magyarországon engedély nélkül használható), hanem van tágabb, engedélyköteles sávban működő eszköze is. Ami érdekes benne, hogy egy CB-hez képest bagóért megvehető. Blaze szerint is arra érdemes figyelni, hogy a Baofeng itt köznevesült, az olcsó lázadórádió nevévé vált. Pedig már pont akartam egy Baofenget a kocsiba.
Nicholas Nova a hírlevelében korábban is követte a neologizmusokat. Arról viszont lemaradtam, hogy a gondozásában megjelent egy könyv az antropocén lényeiről. Gyönyörű tipója van, fekete lapra nyomják, és tulajdonképpen megfizethető is. Nagyon vágyom rá, és ismerem magam annyira, hogy tudjam, mi lesz ennek a vége.
Vitatkoznivaló
Rövid az élet, hogy csak olyat olvassunk, amivel egyetértünk. Most három olyan cikk is van előttem, amikkel kapcsolatban vannak fenntartásaim, de el lehet rajta vitatkozni egy pohár akármi mellett.
Az Ear.hu-n egy hifista írás “Audiolife Attila” - akkor ütközöl egy kis szubkultúrába, amikor embereknek ilyen neveik vannak - által arról, hogy a konzum zenefogyasztás hogyan ront el, hát tulajdonképpen mindent. Vannak bajaim a streaminggel, például, hogy mihelyt egy kicsit is nem mainstream zenét keres az ember, akkor gyakran hagyja cserben. Na a fenti cikk ennyire nem visszafogott, az egy romantikus szöveg. Azóta van folytatás is, meg Eart amúgy is jó olvasni, még ha a legritkább esetben is fogadom meg, amit írnak, és helyette boldogan élek az olcsó erősítőmmel és a félig digitális jelutammal.
(Fotó: Erwin Bernal // CC-BY)
Tillmann J. A. cikke a Qubiten úgy is tűnhet, mintha a csillagászatról szólna, de legalább annyira szól arról, hogy az eszközeink mennyire lehetetlenítik el a dolgok primer megtapasztalásának lehetőségét.
Annalee Newitz pedig arról írt a hírlevelében, hogy a Substack nem egy hírlevélkiküldő eszköz - most már biztosan nem - hanem egy nehezen átlátható szerkesztői elvekkel dolgozó médiacég. Két eszközük is van: az egyik a kiemelés, a másik pedig a pénz. Amióta kockázati tőke van a cégben, sok szerzővel írtak alá éves szerződéseket, hogy a Substackre vigye a mondókáját. A teljes lista nem ismert, akit ismerünk róla, azok viszont jobbos, kultúrharcos hangok. Ilyenkor kell eldöntenie az ingyen író felhasználóknak, hogy ők kapnak-e elég értéket azért, hogy ingyen adják a tartalmat és embereket hoznak a platformra. (Az én válaszom erre a kérdésre ismeritek.)
Mozgó szobrok
Valami korai kábelcsatornán kaptam el egy tévéfilmet huszonéve a kanadai Avro Arrow elfogóvadászról. Ez az a gép, ami a legendák szerint jobb lett volna, mint bármi, amit az Egyesült Államok gyártott, de még a sorozatgyártás előtt törölték a tervet, bezúzták a prototípusokat és megrendeltek egy csomó vadászgépet az USA-tól. Lehet volt róla szó már, de ez a hidegháborús repülés egyik olyan mítosza, amit időnként el kell mondani. A mítoszok így terjednek.
Az Arrow (fotó: közkincs)
Most épp a The Drive írt a gépekről, és ha lehet beszélni a hidegháborús gépekről, akkor pofátlanul ki fogom használni a lehetőséget. Hatalmas szárnyfelületű csodákat, amik, ha el tudunk vonatkoztatni a céljuktól, lenyűgözők. Ott vannak a brit V-bombázók (Valiant, Victor, Vulcan), atomfehérre festett óriások voltak azok is. Mondja bárki a szemembe, hogy az F-22 akár negyedennyire is érdekes tud lenni, vagy egy Predator drón. Kijelölök egy padot valami erdőben és órákig vagyok hajlandó ordítozni az asztalt verve arról, hogy téved.
Handley Page Victor (Fotó: xplanes, de hogy ő honnan szerezte?)
Az Arrow mítosz nem lenne teljes, ha nem lenne pár eltűnt 1:8 arányú protó és egy teljes gép, amit vagy bezúztak vagy nem. Rendes hívőnek kell lenni ahhoz, hogy az ember az utóbbiban bízzon. De hát barn findok, így hívja az angol nyelv a csűrben száradó évtizedekkel később restaurálható állapotban fellelt gépeket, vannak. Például úgy tűnik, hogy a Big Red, a Ford 1964-es turbinameghajtású demó kamionja nem tűnt el, hanem egy garázsban, restaurálva várja a tulajdonosát. Ez is egy szép, jet-korszakbeli nagyvas, ami nem túl célszerű, ellenben önmagában bemutatja azt a Jetson’s jövőt, ami akkoriban forgalomban volt. Utoljára valamikor a kétezresek elején működött, egy beszerezhetetlen és restaurálhatatlan motor van benne, guruló szoborból lassan tényleg szobor lesz.
És van még erre egy Mazda koncepcióautó is és egy MG is. Ezek is meg nem valósult jövők részei. Kicsit jobb, hogy megépítették őket, és nem csak tervrajzok alapján kell elképzelni.
Ennyi a hétre!
Ádám