Rakasz #273 - csirkék és imperializmus
Sziasztok!
Húsvétvasárnap este van megvolt a levél fele. Történnek a dolgok, én meg fájó torokkal amúgy is a gép előtt ültem. Szerencsére nem nyomtam rá a küldésre, mert azóta beesett egy jó írás az orosz imperializmusról, egy másik a gazdálkodásról, és még van egy Zizek interjú nyitva pár tabbal arrébb, amiben van jó gondolat - bár lehet Miéville-től már hallottunk ilyet - arról, hogy a vámpír a tőkés, a zombi viszont a proletár. Nem ez az egyetlen gondolat benne, a kinek a nyelvi kódját vesszük át eszmefuttatás is olyan, amit elvben tudunk, de valójában nem gyakorlunk. Értően kell olvasni ahhoz, hogy észleljük egy-egy téma mögött milyen nyelvi kódok, milyen világszemlélet van. Ezt többnyire inkább nem sikerül megugrani, mint igen.
Országot foglaló könyvek
Nem csak a Moszkva utcákat nevezik át Ukrajnában, hanem a Puskin utcákat is. Ezen elsőre meglepődtem, aztán beugrott, amit egy Csaba által - köszi! - küldött eposzi hosszúságú Kamil Galeev threadben olvastam. Galeev mindig nagyon hosszú, de valamiért nem hajlandó rendes esszét írni, hanem a Twitterre írja ki a gondolatmenetét 280 karakterenként. Ráadásul mindenhez is ért. Viszont, ebben a mostani eszmefuttatásban hozott szöveghelyeket arról, hogy Puskin nem csak Tatjána levelét írta meg, hanem több olyan szöveget is, amelyekben kifejtette, hogy a környékbeli népek igazán csendben maradhatnának és alávethetnék magukat az Orosz Birodalomnak. Ehhez a részhez az orosz- és az ukrán irodalmi nyelv kialakulásán is át kell magunkat verekedni, de legalább szóba kerül Tarasz Sevcsenkó is, akit minden rendes pesti sörivó ismer, aki járt a Ganz utcai Sörmanufaktúrába. Merthogy az ukrán nemzeti költő szobránál kellett befordulni a város legjobb kocsmájához.
És itt el is érünk ahhoz a kérdéshez, hogy mi a bajuk az ukránoknak a Puskin utcával? Az, hogy az orosz imperializmus pártján állt és másodrendű embernek tekintett mindenkit, aki nem volt orosz. (A klasszikus orosz irodalom posztkolonialista olvasatára rákeresve 1994-es cikket is lehet találni. Nem friss a gondolat, csak eddig nem foglalkoztunk vele.) Most abba ne menjünk bele, hogy Puskin orosz identitása önmagában érdekes lenne, mert nem az orosz identitását szedik le a sarokról, hanem az utcatáblát. Akinek nem tetszik, keressen Magyarországon Ceausescu utcát.
Hol sírjaik
Mindannyian tudjuk, hogy a holokauszt nem olyasmi volt, amit valaki mások követtek el. Még ha több kérdésem is van, hogy az én őseim merre is voltak éppen akkor, mint válaszom. Meg mit csináltak? Ettől a kérdéstől félek is. Viszont van legalább egy sztori, ami rávilágít mindarra az embertelenségre, amit elkövettek a magyarok. Nagysármás zsidó lakosságát a közeli Pusztakamarást megszálló magyar katonák 1944. szeptember 16-17-e között kivégezték. Ásattak egy tömegsírt, belelőttek mindenkit, majd rájuk górták a földet, akkor is, ha amúgy nem voltak halottak. Parancsot erre nem kaptak, a magyar honvédcsapatok megszállóként voltak jelen, a falu még a második bécsi döntéssel sem került Magyarországhoz. A zsidókat a Kolozsvári gettóba kellett volna szállítani - vagy méginkább békén hagyni - de ehelyett a magyar katonák, akiket a helyiek tűrtek és támogattak kivitték őket a határba lelőni. Én a Telexen találtam a tavaly megjelent tanulmányt, a Clio Intézet honlapján a recepcióját is meg lehet nézni.
(Fotó: Fortepan / Urbán Tamás)
Nagyon vártam azt, hogy a magyar sajtóban is legyen ukrajnai tudósítás. Mert tudnunk kell, a saját újságíróink szemén keresztül látva, hogy mi történik Ukrajnában. Van egy képem róla, de én - szerintem az átlag magyar szavazóval szemben - elég sok nemzetközi sajtót olvasok, meg Twittert, ahol az ellenőrizetlen, a korábban ismerek fényében elbírálandó és az elemzők által később lenyilatkozott dolgok mennek. Ezek mellé nem árt, ha ott van valaki a saját szemeivel. A Telex helyszíni tudósításaiból nem kaptam meg ezt. Túl nagy részben szóltak arról, hogy ők ott vannak, és kevésbé arról, hogy hol és mi történt ott. Ebben természetesen benne van a saját ítéletem is. A Válasz Online bucsai riportjánál ilyesmi nem merül fel bennem, pedig azzal a lappal több vitám van, mint amennyiben egyetértek velük.
Olcsó szórakozás
Amennyire megértettem a dolgokat, az ember alapvetően úgy épít értelmes méretű gyors autót, hogy könnyű kasztniba rak jó motort. Lehet persze nehezebb karosszériára építeni, de akkor erősebb motor kell. Azt meg mindenki tudja, hogy az ember soha nem verheti át a fizikát. Na így kell nézni a Jalopnik által előásott belső kamerás videót, amiben egy Mini verekszi előre magát egy nagyobb, de lassabb autókból álló mezőnyben. A sofőr pedig csak arra vár, hogy egy apró hibát elkövess, és már nem is a visszapillantóban látod, hanem magad előtt. A végén mindig a gyalogkakukk nyer. Bip-bip.
Egy animált gif miatt került a kezembe egy 2010-es cikk arról, hogyan és hol gyártják az üveggolyókat. Sajnos már akkor is arról szólt a cikk, hogy az 1932-ben épített gépsort egy legutolsó alkalommal fűtötték fel, hogy egyedi, 2,5 centis golyókat gyártson. Amik aztán különböző vályúkban száguldanak le, elnyerve végleges alakjukat ahogy kihűlnek a kezdeti 2400 fokról. És itt kivételesen tök mindegy, hogy az a fok Fahrenheit vagy Celsius. Gyűjtők egy kis csoportja 50 ezer dollárt dobott össze, hogy az utolsó utáni gyártásra sor kerüljön. Cserébe másnapra volt 120 ezer üveggolyólyuk. Mindkét szám felfoghatatlan. Bolondság, mint ahogy az is, hogy egy-egy aukción egy különleges üveggolyó 100 dollárt is érhet. De nézzetek bele ebbe a 25 perces dokumentumfilmbe a gyártásról. Kinek ne lenne kedve venni pár üveggolyót ezek után. Ilyen cuccoknak amúgy is kell lenni az ember fiókjában. Meg dobókockának és kavicsnak.
Feminizmus és csirkék
Kedvenc agronómusom megírta röviden, mitől olyan a csirke, amilyen. A sztori persze amerikai, de a brojlercsirke mindenütt brojlercsirke. Onnan indul a sztori, hogy az a bevett bölcsesség, hogy régen kisebbek voltak a tyúkok, de mára az agráripar felfújta azokat, nem igaz. A régi csirkék nagyobbak voltak, másfélszer-kétszer akkorák, mint egy brojler. A mai fajok abban különböznek, hogy sokkal gyorsabban érik el a vágóméretet, így egy tini csirkén van egy új felnőtt csirkényi hús, nem is igazán működőképes állatok. Ez utóbbi viszont nem érdekli azt, aki természetes kültakarójában, azaz celofán csomagolásban, rajta a matricával találkozik az állat darabjaival.
(Fotó: Andrew // CC-BY-SA)
Jön a kérdés, hogy na de a nagyobb csirkét miért cserélték le kisebb csirkére. És erre a válasz - pergődobot kérek - a patriarchátus. A lábasjószágok tenyésztése hagyományosan női feladat volt, mert apu a földön gürizett. (Ide kapcsolódik az a Taber-féle magyarázat, hogy jellemzően az Egyesült Államokban nem azok gazdálkodnak, akik hagyományosan értenek ehhez. Ezek az emberek a bérlők voltak. Ellenben a gépesítés miatt a bérlőket kirúgták a földhöz nem értő földtulajdonosok, akik most kemény állami dotációkból tartják fenn a farmer életstílust. Ld. még magyar földtámogatások.) Több ilyen terület volt korábban, amikor ezek jövedelmezővé kezdtek válni, akkor jellemzően a férfiak átvették őket. A nők pedig csak lassan tudták felskálázni a tevékenységüket, mert nem volt bankszámlájuk, önálló pénzük és nem kaptak hitelt. Magyarán egyfajta einstand logika működött, ahol az erősebb gyerek időnként megjött elrontani a játékot. A csirketenyésztésben ez az 1900-as évek elején kezdődött és a második világháború utáni korszakig tartott. Ahol és amikor a férfiak átvették a baromfi üzletágat, ott egyrészt kiderült, hogy nem értenek hozzá, hiszen frissen einstandolták, de kisegítette őket az agráripar új baromfi-fajtával, tömeges tenyésztéshez kialakított csirkeól dizájnnal, gyógyszerrel, tápszerrel és átvételi rendszerrel. Hitelt pedig kaptak mindezek felépítésére. Kialakult tehát a brojlercsirke gyár, a végigfertőződés ellen gyógyszerrel kezelt állomány, a súlyosan veszélyes munkahelynek számító és jellemzően kihasznált munkaerővel megtömött húskombinát. És mindennapi hús lett a csirke. Nem azért, mert eddig ne lehetett volna, hanem mert most belerakták a pénzt, a sztori során először, az üzlet skálázásába. Taber van annyira kegyetlen, hogy kimondja: a farmerek a saját feleségük ellen hívták segítségül az agráripart, mert az asszony pénzt mert keresni.
Lógiliszta
Közhelyszerű megfigyelés volt Ukrajna megtámadása után, hogy most majd éhezni fog, mert Ukrajna Európa éléskamrája. És igen, mostanában inkább tankot vetettek, mint búzát. Viszont, ahogy erre a remek Sarah Taber rá szokott mutatni, nem búzahiány van alapvetően. Indiában dagadnak a silók, mert a tavalyi termés is túl jó volt és az idei év sem ígérkezik pocsékabbnak. A probléma inkább az, hogy olyan helyen van a búza, ahová nincs bejáratott logisztika. Ugyanez igaz az étolajra és több más termékre is. Ami viszont ezek helyett van az a spekuláció és némi piaci rémület. (A link privát böngészőben nyílik meg jól.) Egyiknek sem mi, az úgynevezett első világ fogjuk meginni a levét. A legrosszabb esetben is - és akkor nyernek a spekulátorok - drágábban szerezzük be a búzát. Ez rossz hír a szegénységben élőknek országon belül is természetesen. Viszont rémisztő hír azoknak, ahol az ország még nagyobb hányada él szegénységben. Van az a mondás, amit angolul sokat láttam emlegetni, magyarul meg egyáltalán nem, ami szerint az amatőrök hadieszközökről beszélnek háború esetén, a profik teherautókról. Na itt ugyanide futunk ki.
A mólón csak véges sok konténer fér el (Fotó: Bernard Spragg. NZ / közkincs)
Nehezíti a probléma megoldását, hogy a koviddal és Trump elnök Kína-ellenes kereskedelmi háborújával elkezdődött egy logisztikai válság is. Ennek a kezelése pedig nem evidens. Én olyanokat olvastam, hogy nem azokra a beruházásokra van szükség, amit menő módon át lehet adni, átvágva előttük a nemzetiszín szalagot. Szóval nem új mólóra, darura satöbbi, hanem konténert szállító pótkocsira, kamionsofőrre és egyéb kevésbé szexi dolgokra. Ilyenekre pedig nehezebb költeni, mert kevesebb politikai tőke van benne. Az FT április elején arról írt, hogy a szállítási díjak még jóval magasabbak, mint a kovid előtt, apró dolgok - például a kínai újév - is mozgatják ezeket, és makrotrendeket határozzon meg, akinek hat anyja van. A búza és kukorica esetén persze kell kikötő is, hajó a kikötőbe, transzport a siló és a kikötő közé, különben az egészet megette a fene. Röviden összefoglalva: annak ellenére lehet éhínség, hogy mindenből van elég. Nagy feldobott labda ez, hogy elkezdjek kapitalizmuskritikus szólamokat fújni. Lássátok kivel van dolgotok, kihagyom.
Erről jut eszembe. Tiniként került a kezembe David Frost - akiről akkor nem tudtam kicsoda, de erre majd visszatérünk - Ballépések könyve című épp csak füzete. A Cédrus kiadó adta ki, és szerintem azóta nem is jelent meg magyarul. Olyan döntésekről szól, amelyek katasztrofálisan balfasznak bizonyultak. Nem kis hülyeségek, hanem akkorák, amikről több napon át ír a nemzetközi sajtó. Ilyen volt az is, amikor a hetvenes években a mesebelien korrupt Nigéria megrendelte a világ összes cementjét, hogy abból majd modernizálják az országot. A probléma az volt, hogy akadt egy szűk keresztmetszet, Lagos kikötője, ami csak napi X tonna árut tudott kirakodni, pedig sok X tonnányi cement várt ott különböző hajókban. A tényeket akkor, net se volt, én meg kis krumpli voltam, nem ellenőriztem. Ma viszont tudom, hogy cement armada botránynak hívják az ügyet. Legalább 15 hónap volt a kipakolás, utána meg még dőltek össze a félig megkötött cementből épített épületek néha. Azóta tudom, hogy Frost volt az ember, aki leült - értsd: kifizette - interjúzni a lemondott Nixonnal, meg akinek egyszerre volt esti műsora Londonban és New Yorkban, a könyv pedig tényleg valami füzet jellegű marhaság. De a fickó látta a világ egy részét. Amúgy, ha van időtök, nézzétek meg a Frost/Nixont.
Irodalom
Hetek óta nem volt vers, amit legnagyobb meglepetésemre, vannak, akik számon szoktak kérni rajtam. Most ennek örömére egy dupla vers rész jön.
Samuel Hazo High, Higher, Highes (Magasra, magasabbra, legmagasabbra) nem nehezen megfejthető szöveg szerintem, van kis kételyem az időtállóságában is, de ez kizárólag arról tanúskodik, hogy minden külső hatás ellenére optimista vagyok. Nem tallálom benne a ritmust igazán, ezért nem én fogom nektek lefordítani, arra, amit én tudnék, ott a DeepL is. Viszont az, ahogy a civil űrturizmus nábobjairól ír az nagyon fontos. És örülök annak, hogy ez a művészet témája is. Túl sok rajongó Elon megígérte, hogy ezt, azt, amazt fog csinálni olvasatot látok. Miközben az amerikai szabályozás jellegzetességét felhasználva, a nemzetközi szabályozást kijátszva tényleg az eget lopja el tőlünk.
Aztán van egy tök jó Ursula K. Le Guin négysoros is:
The Next War
It will take place,
it will take time
it will take life,
and waste them.
Nyersfordásban valami olyasmi lenne:
A következő háború
Helyet
időt
életet vesz igénybe
és elpazarolja azokat.
Az eleganciát sajnos sikerült kiirtanom belőle, de mint mindig, most is lehet küldeni jobb verziót. A jövő heti levélhez el van rakva vagy öt novella, amit el kellene olvasni. Mert vagy tudom, hogy jó, vagy csak nagyon gyanús, hogy az. Nincs más megoldás, át kell állni a 32 órás napra, mint a Men In Blackben.
Ennyi a hétre.
Ádám