Rakasz #255 - Potter az időviharban
Sziasztok!
"Úgy tűnt az előző két Rakaszból, hogy mérges vagy" - valahogy így fogalmazott Péter, aki több projektben - köztük a Neurománc végigolvasásban - volt visszatérő tettestársam. Elgondolkodtam ezen, mert nem érzem magam a mindennapokban mérgesnek, de vannak témák, jelenségek, amiknek az állapota, kezelése, helyzete felidegesít. Neil Gaiman, akihez egy kicsit sem hasonlítanám magam több okból se - például mert nem szeretnék rá hasonlítani, legyen bármilyen remek ember is - írta Terry Pratchettről - ugyanez a kitétel igaz rá is - hogy a többség mókás, idős embernek látta, pedig mélyen dolgozott benne a harag amiatt, hogy a világ nem fair. És ez viszont egy jó indok, hogy az ember ne törődjön bele dolgokba, beszéljen róluk, és hogy mérges legyen basszameg.
A rakasz, a szó eredeti jelentésében, amúgy is egy olyan dolog, amiben más, kisebb dolgokat tárolunk, amik kilövés után nagyot durrannak. Az újságírás - írta szar embernek bizonyuló mesterünk, Warren - pedig olyan mint egy pisztoly, el lehet vele lőni az igazság térde kalácsát. Eddig a prédikáció.
Innováció
Többnyire horrorsztorik lesznek abból, ha én sütök. Megcsináltam már kakaós tekercs helyett az elefántláb nevű csernobili látványosságot. Aztán egyszer sikerült egy gyömbéres sütit, amibe annyira túlszaladt a gyömbér, hogy jobban tisztította a légutat, mint a Halls cukorka. Pedig amúgy a birtokomban van a világ legjobb sütőformája, ami 2-es alakú, és szinte kizárólag sütiszélet gyárt. És hát a sütiszél a legjobb dolog a sütiben. Attól viszon, hogy nekem nem megy, még lelkesedhetek a műfajért.
Lelkesedem is, mert Martin Lersch végre kitalálta a veszteségmentes karácsonyfa alakú mézeskalácsszaggatót. Ráadásul ingyen letölthető, és 3D-nyomtatóval legyártható. Mézeskalácsot, pogácsát ugye úgy süt az ember, hogy kiszaggatja a formával a sütendő részeket, újragyúrja a maradék tésztát, sodrófával kilapítja, újra szaggat, újra gyúr. És így amíg el nem fogy a tészta. Ezzel a formával viszont drasztikusan csökkenthető az újragyúrások száma, cserébe nagyon pontosan kell szaggatni.
A múlt terhe
Még szeptemberben olvastam valami érdekeset, ami néha eszembe jut. A Redditen működő Harry Potter rajongói fórumnak van egy fontos szabálya: tilos modern poltikáról beszélni. Értem miért hozták, vitatnám azt, hogy van-e értelme. Mert ugye az is politika, hogy milyen társadalmi, politikai status quót használ egy kultúrtermék. A modern politikát úgy határozza meg a fórumszabályzat, hogy bármi, ami az elmúlt húsz évben történt. Még ezt is el lehet fogadni, bár szerintem a világ legérdekesebb kérdése például, hogy a varázslók hülye pénzrendszere össze van-e valahogy kötve a mugli pénzügyekkel, és ha igen, akkor ki kellett-e menteni a Gringottsot 2008-ban a gazdasági válság után. Meg persze szegényedtek-e el devizahiteles varázslók?!
De mi volt húsz éve? Hát persze, hogy 9/11, ami őrületesen fontos fordulat a világban, még ha nem is feltétlenül Magyarországon tombolta ki magát az összes utóhatása. De az amerikai terrorellenes háború, az Öt Szem államainak felpörgetett megfigyelési programjai, a fegyverré tett patriotizmus és ennek hatása a popkultúrára bődületesen sokat változtattak a világképünkön. Például a kilencvenesek filmjeiben még lehetett korrupt az elnök, mert Nixon emléke még élt, mára meg hős elnökök szaladgálnak géppuskával az akciófilmekben. (A linkelt két filmből A pelikán ügyirat tök jó ma is.) Egyesével mindegyik kis lépés volt, de változások szummája egy paranoiás, kultúrharcos, nem túl jó világ.
És hogy jön ez Harry Potterhez? Vajon az elszaporodó térfigyelő kamerák lebuktatják-e a mágikus világot? Vagy felajánlja-e a Mágiaügyi Minisztérium a segítségét, hogy aztán az afganisztáni őrjáratokban úgy legyen egy-egy varázsló, ahogy visznek magukkal mesterlövészt is? Vannak-e Guantanamón dementorok?
Van ide egy másik megemlítendő kultúrtermék is. A HBO Gón már lehet nézni az Időbevándorlók második évadát. Az a soroat felütése, hogy a mai Norvégiában valami rejtélyes, meg nem magyarázott módott elkezdenek megjelenni a régi Norvégiából származó arcok. Viking, pardon óészaki harcosok, 19. századbeli entellektüelek, ősemberek, amit csak el tudtok képzelni. A társadalomnak egyrészt meg kell oldania valamilyen módon ezeknek az embereknek az integrációját. Spoiler: ez sem sikerül teljesen. Másrészt pedig a megjelenésükre adott reakciók is a szélsőségek között ingadoznak. Azaz van küldjük őket vissza párt és van 'én is óészaki akarok lenni' csoport. És ami eddig csak cosplay volt vagy hagyományőrzés az most tartalommal telik meg, hiszen vannak igazi 19. századi skandináv vallási fanatikusok vagy legalább is a maihoz képest konzervatív gondolkodók a tárasadalomban.
Néznivaló
Minden héten rádöbbenek - és pechetekre meg is írom - hogy az internet mennyire egyszerűvé teszi az új művészekre való rátalálást. Erre a hétre még egy olyan grafikusom van, aki városi hétköznapi dolgokat fest, és nem valamelyik múltheti csóka vagy Oláh Dóri. Az aktuális lelet Steve Scott, akinek a Pompidou Központ előtt szabálytalanul kanyarodó biciklis képe gyönyörű szép. A karakterábrázolásai kevésbé szólítanak meg, de a városoknak képes elkapni a lelkét.
Fizetős Flickr felhasználó vagyok, mert szeretem azokat a cégeket - bármennyire bénák is néha - amik pénzért adnak szolgáltatást. Ezeknél többnyire tiszta sor, hogy mit várunk egymástól. A Flickr esetében a fotótárhelyhez elkezdett jönni egy heti hírlevél is, ami a szolgáltatás adott heti, havi kihívásának a nyerteseit mutatja be. Nem vettem még ilyenen részt, de néha jó végignézni, mit fotóztak a többiek. Ez most hatványozottan igaz, mert legós kihívás volt, ami ha jól megnézzük valójában tárgyfotózás, amit piszok nehéznek tűnik jól megcsinálni. Kell gondolkodni a háttér elmosásában. Kell valami diorámát építeni. Észnél kell lenni a fényekkel és az árnyékokkal. Szóval kreatív dolog. (Itt az összes pályázó.)
Én máshol
Megcsúsztam a novemberi Rakasz Extrával, de a héten csak sikerült befejezni. A Far Cry játékokról szól, részben azért, mert a hatodik és aktuális részt a közelmúltban fejeztem be. Részben pedig azért, mert egy furcsán narratív műfaj a videojáték is, a Far Cry pedig a maga döntéseket nagyrészt nélkülöző módján a videojátékokon belül is érdekes állat. Meg vannak egyéb szempontok is. Decemberben megint novella jön, aztán ráfordulunk a jövő évre.
Számos szerkesztési körön vagyunk túl, most már biztos, hogy a karácsonyi Magyar Narancsban lesz egy cikkem arról, hogy a Facebook valós névhez és egy identitáshoz való ragaszkodása hogyan nem passzol a metaverzumhoz és a tinikhez. Lássátok kivel van dolgotok, nem csinálok olyan képernyőfotókat, amin fájlok vannak a nevük végén olyasmikkel, hogy v4.
Megint van sorozatom a Forbes-ban, de most az online kiadásban. Technológia és határterületei a téma szokás szerint. Volt már szó Titó marsall és Jeff Bezos jachtjáról, az űrhotel álmáról vagy arról, hogy miért gáz Elon Musknak, hogy nincs gázvezeték az űrkikötője környékén.
Ennyi a hétre!
Ádám